udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Czapp István

2004. augusztus 30.

Augusztus 28-án egyházmegyei tisztújító egyházkerületi tisztségekre történő jelölő közgyűlésen vettek részt a Temes és Krassó-Szörény megyét magába foglaló gyülekezetek küldöttei Lugoson, a református templomban. Újraválasztották Fazakas Csaba esperest és Pataki Károly főgondnokot. Az egyházmegye új lelkészi főjegyzője Czapp István (Igazfalva), az új lelkészi aljegyző Bódis Ferenc (Szapáryfalva). A Királyhágómelléki  Református Egyházkerület püspöki székére többen tartanak igényt. Az egyházmegyében három ellenjelölt van: Csernák Béla bihari, Csűri István nagyvárad-őssi és Fazakas László margittai lelkészeké. Az egyházkerületi főgondnoki székért is lesz harc, mert Tolnay István ellenében Seres Dénes zilahi szenátor sem esélytelen. /Szakmáry Károly: Három püspökjelölt. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./

2005. március 16.

Temesváron a március 15-i megemlékezések főrendezvénye hagyományosan a szabadfalui Petőfi-emlékműnél zajlik. A történelmi egyházak képviselői, illetve a politikusok és az ifjúság képviselője egyaránt a magyarság és a magyarságtudat megőrzésének fontosságáról – és annak olykor nehézségeiről beszélt. Beszédet mondott Toró T. Tibor parlamenti képviselő, Szabó Péter, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Középiskola igazgatója, Czapp István igazfalvi református lelkész, Bíró József, a Temesvári Magyar Diákszövetség alelnöke. Közreműködött az Új Ezredév református gyülekezet énekkara, a Bartók Béla és Szabolcska Mihály összevont kórus, a Csiky Gergely Állami Színház művészei közül fellépett Téglás István, Kiss Attila és Balázs Attila. /P. L. Zs.: A főrendezvény Szabadfalun. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./

2006. augusztus 16.

Idén megkondult a harang a Bunyaszekszárdi Falunapon. “Az innen elszármazottaknak egy álmuk vált valóra ezáltal, hiszen 35 év után hallhattak ismét harangszót a szülőfalujukban” – hatódott meg Ihász János igazfalvi polgármester, aki szintén bunyaszekszárdi gyökerű család sarja. Az augusztus 13-i, vasárnapi ünnepi istentiszteleten Fazakas Csaba lugosi református esperese és Czapp István igazfalvi lelkipásztor hirdetett igét, s részt vett Doru Milostean facsádi ortodox esperes is, valamint az a tengerentúli protestáns lelkész, aki eddig is támogatta az igazfalvi, facsádi és begamonsotori református templomokat. A harangszentelésre az 1980-as években elnéptelenedett, a Bega és a Maros közében fekvő úton megközelíthető falu betelepítésének 140. évében került sor. A harangra magyarországi önkormányzatok, vállalkozók, magánszemélyek és egyházak gyűjtöttek. A harang év közben az igazfalvi temetőben fog állni azon a haranglábon, amelyet az október 7-i falunapon állítanak fel, az évfordulókon azonban kiviszik Bunyaszekszárdra. A Bunyaszekszárdi Emlékbizottság által szervezett ünnepség idén négynaposra nyúlt, ugyanis a nagydorogi, vésztői (Igazfalva testvértelepülései), szekszárdi és eleki küldöttségek Igazfalván vendégeskedtek, vasárnap Bunyaszekszárdon vettek részt az emlékünnepségen, másnap felkeresték Vajdahunyadot és Déva várát, kedden pedig a facsádi búcsúba mentek. Kaczián János szekszárdi levéltáros, Bunyaszekszárd történetének kutatója jegyezte meg, hogy a harangnak van lelke, szíve, de nyelve nincs. Ugyanúgy szól a románoknak, mint a magyaroknak. /Pataky Lehel Zsolt: Harangszó Bunyaszekszárdon – 35 év után. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 16./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék